Féliker vagyok

Ez a "hazaérkezem, és megvan mindenki"-érzés régről ismerős. Amikor már elég nagy voltam ahhoz, hogy egyedül menjek haza az iskolából, az utcánkban már képes voltam elkedvetlenedni. Hogy úgyse lesznek otthon. Hogy elmentek. Már a hegyen vannak, és én nem tudom, mikor érnek…

A reggel legszebb zaja, amikor hajnalban a talpacskák végigcsattognak a kövön, majd egy nagyobb szünet, pár másodperc, ahogy megállnak a szobaajtóban, kémlelve, hogy ébren vagyunk-e már. Aztán gyorsuló csattogás, egyre közelebbről, és már itt is vannak, mellénk fekszenek az ágy…

Peti a kisfiam. Három és fél éves, és most altattam el, késő este van. Azt hittem, blogot írni úgy kell, mint egy hagyományos iskolai fogalmazást, hogyugyeakkor bevezetés, tárgyalás, befejezés. Nem is terveztem letérni arról a vonalról, hogy jól le -és megírom a saját kis…

Régebben írtam már, mint terveztem. Az első két bejegyzés után annyi impulzus és információ ért, hogy rakosgatnom kellett magamban. El kellett döntenem, hogy akkor most cuki és megható leszek, vagy egyszerűen továbbra is hagyom, hogy a betűk kiszaladjanak az ujjaimból, kábé…