HTML

 

Féliker vagyok

Friss topikok

  • Féliker Vagyok: Szerintem nem csak ketten vagyunk így a feltessel (bocsánat, telefonrol irok, macerás neha az ékez... (2014.07.08. 21:36) Peti
  • Féliker Vagyok: Semmi baj :) Akkor én reagáltam túl, bocs. Azért ez nem ugyanaz szerintem, mint egy balesetnél a m... (2014.06.25. 11:31) Egy

Élet az ikrem nélkül - a mi történetünk

2014.07.07. 22:02 Féliker Vagyok

Peti

Peti a kisfiam. Három és fél éves, és most altattam el, késő este van.

Azt hittem, blogot írni úgy kell, mint egy hagyományos iskolai fogalmazást, hogyugyeakkor bevezetés, tárgyalás, befejezés. Nem is terveztem letérni arról a vonalról, hogy jól le -és megírom a saját kis furcsa gyerekkoromat, néhány részlettel majd egyszer a mostani, felnőtt életemről.

Aztán az előbb, Petit ölelgetve rájöttem, hogy az nem úgy van. Nem úgy hajtogatom ki magamból az érzéseket, ahogy illik, hanem ahogy jönnek, és nem is akarnám, hogy legyen száz oldal frusztráció, 150 oldal feloldozás mindezek alól, és a végén 30 oldal hálivúdi boldogság, tanulságok, bölcseletek, naplemente, Warner Bros.

Itt most nem jön még valamennyi kisgyerekkori emlék, se nyomasztó, se barátságos, mert eközben élem az életem, nem a blog él engem.

Szóval, Peti. Furcsán, az élet legnagyobb meglepetéseként, hatalmas ajándékként érkezett, rácáfolva másfél kiló orvosi papírra, minden statisztikára, amelyek szerint nekünk a férjemmel nem lehet természetes módon gyerekünk.

(A nagyobbik gyerkőcünk lombikbébi, de erről majd máskor, ezt csak azért fontos itt említeni, hogy érthető legyen a "furcsa" jelző, és mert a lányunk "létrejötte" kapcsán derült ki, hogy bizony orvosi oka van annak, hogy addig nem jött.) Peti jött, minden külső beavatkozás nélkül, úgy, ahogy egyébként a nők nagy részével ez történik - mégis, ez a hagyományos teremtődés lett a furcsább, mert a dolgok nem úgy történtek, ahogy azt az orvosok jósolták-kijelentették, már-már sértődötten álltam, hogy héé, te hogy kerülsz ide, nem ezt beszéltük meg, úgy volt, hogy majd megint jönnek a hormonszurik, a vizsgálatok, és majd akkor, amikor mi beütemezünk, mint egy családi látogatást, te majd akkor jöhetsz. Most akkor mi van, ki a főnök?

Esténként nézem, ahogy elalszik, és beleszorul a szívem a féltésbe. Gyönyörködöm benne, beszívom az isteni babaillatot, és ahogy átöleli a nyakamat, nemcsak feltöltődöm, hanem meg is rémülök: megrémülök attól, hogy megnő, és majd nem öleli át a nyakamat, megrémülök attól, hogy az édesanyja vagyok, és ez micsoda felelősség, én vagyok a világa közepe, és megijeszt, hogy nem tudom, elég jól csinálom-e.

És mélyen belül, valahol hátul, bennem van a páni félelem: mi lesz, ha elveszítem, elveszítjük?

Gyűlölöm ezt az érzést, hogy miért nem tudok felhőtlenül örülni annak, hogy van, és egészséges, gyönyörű kisgyerek.
Amikor egyszer már majdnem elveszítettük, bennem rekedt minden könny, látszólag rideg, közönyös voltam. Gondolom, ez kellett az agyamnak ahhoz, hogy az egész rémálom alatt és után is az édesanyja tudjak maradni, az, akire szüksége van, nem pedig egy öklét rázó, istenkáromló, összeroppant gyerek-felnőtt.

Azóta sem tudtam sírni, bennem maradt minden, minden, minden, és talán attól félek, ha mindezt kiengedem, megismétlődik az is, ami az el nem sírt könnyeket táplálta.

Ahogy ezt most leírtam, minden öncenzúra nélkül, belém hasít, hogy szinte az egész eddigi életemben a veszteségtől való félelem volt a legerősebb érzés.

Peti nyugodtan alszik az ágyában, tudja, hogy vigyázok rá, és én tudom, hogy nem lesz semmi baj. Mocorog a kétely a mellkasomban, honnan TUDHATNÁM, mi lesz holnap?

Nem tudom. Éppen ezért a reggel mindig ajándék: huhh, megvannak, jól vannak, felébredtek, nem vesztek el. NINCS SEMMI BAJ.

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://feliker.blog.hu/api/trackback/id/tr406483301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mzs 2014.07.08. 09:02:24

Ezt megkönnyeztem...
És örülök is egy kicsit, mert így nem érzem magam nagyon egyedül... Ugyanis nekem is minden áldott nap van ilyen furcsa, kellemetlen, egész nap bennem motoszkáló, rossz érzésem. Én is rettegek attól, hogy elveszítem a kisfiamat. És hogy nem lehetek vele egész nap, nem óvhatom meg mindentől és mindenkitől. Folyton elképzelem (főleg a tavalyi bölcsis baleset óta, ahol eltörött a combcsontja, mert rájuk omlott a mozaikcsempés vakolat délutáni alvás közben), hogy elesik és betöri a fejét, hogy anyósomékkal autóbalesetük lesz, stb. Félelmetes érzés, és nagyon nehéz elterelnem ilyenkor a gondolataimat.. :(

Féliker Vagyok 2014.07.08. 21:36:02

Szerintem nem csak ketten vagyunk így a feltessel (bocsánat, telefonrol irok, macerás neha az ékezet), és bizonyos fokig ez normális is. Szülők vagyunk, vele jár :) ugyanakkor, ha ez téged teljesen lefoglal, ha ez uralja a napjaitokat, az senkinek sem jó. Próbalj keresni valakit, akivel őszinten tudsz erről beszélni, probalj dolgozni magadon, mindkettőtökért. Szívből kívánok sok sikert, kitartást ehhez!
süti beállítások módosítása